Frostborn – 9+1 tipp, hogyan védekezzünk a fosztogatás ellen

frostborn-5-825x510

Sokan panaszkodnak és hagyják abba a játékot, a Frostborn raid rendszere miatt. Mivel a játék teljesen Multiplayer, nehezebb védekezni mint a Last Day on Earth-ben, a Kefir! másik játékában. 48 óránként, azaz 2 naponta új szomszédokat kapunk, akik közül lehetnek jóval nagyobb szintű játékosok, akiknek több erőforrásuk, fejlettebb fegyvereik, páncéljaik és eszközük van. Védekezni ellenük nagyon nehéz, de nem lehetetlen, ezért szeretnék adni pár tippet, mi az amit megtehetünk.

Maradj otthon!

Az első módja hogy megvédjük a bázisunkat, ha otthon maradunk. A pálya közepén található Totem of Protection-ben be tudjuk állítani azt az időpontot, mikor szeretnénk fosztogatni és ekkor tud az ellenség is támadni minket. Ez egy egy órás intervallum, válasszuk ki úgy, hogy a Család összes tagja aktív legyen, hogy a lehető legsikeresebb legyen a védelem.

Itt a Totem-nél meg tudjuk tekinteni a szomszédainkat, hányan vannak, hanyas szintűek és akár diplomáciai kapcsolatot is kezdeményezhetünk, ami nem jellemző, hogy elfogadják.

A bázis falai között, jóval erősebb ellenfelekkel is felvehetjük a harcot. A cél, hogy minél több gyógyító tárgyat használjanak el a fosztogatók, hogy ne érje meg nekik tovább folytatni a harcot. Fontos megjegyezni, hogy mindenképpen használjunk Spell-eket(varázslatokat), mivel ezek a falon keresztül is működnek!

A fosztogatókat mindig tartsuk szem előtt és figyeljünk, hogy zárt területen maradjunk a bázisunkon! Így nem tudnak megtámadni és nem tudják hol vagyunk, honnan fogunk ellentámadást indítani.

Totem of Protection

A térkép közepén lévő Totem-ből kezdeményezhetünk diplomáciai kapcsolatot, szóbeli békét köthetünk. Lehet csak addig tart, még sikerül feltérképezniük a bázisunk, majd megindítjájk a támadást.

Ha mindenképpen szeretnénk diplomáciai kapcsolatot, érdemes próbálkozni egyrészről, hogy ha valamelyikünk bázisát megtámadják, egymás segítségére sietünk, illetve kereskedés által. Minden család máshogy működik, lehet valamilyen alapanyagból neked sok van és nem annyira fontos, viszont nekik nagyon kéne.

Ne tároljunk

Legtöbb alapanyagot egyszerűen és könnyen farmolhatunk, legyen az kő, fa, bogyók stb. Ezeket az alapanyagokat, legalább is a nagy részét használjuk fel. Gondolkozzunk előre hogy mit szeretnénk és ez alapján farmoljunk és tároljunk. Ha meg lehet egy adott elemet építeni, azt építsük fel, így azt a tárgyat és belé fektetett alapanyagait, már nem vehetik el tőlünk.

Vagy mégis tároljunk?

A már megépített munkapadokba is rakhatunk alapanyagot. Workbench, Smelter, Engineer’s vagy akár a Campfire-be is helyezhetünk alapanyagot. Fontos! hogy ne vegyük ki a már elkészült elemet, mert amit behelyezünk tárolásra, elkezdheti legyártani, ha adottak a feltételek!

Small stash

Építsük meg a Small stash-t és helyezzünk el benne 5 tárgyat. Nem rabolható!

Táska

Használjunk a táskánkat is. Rakjuk tele mindennel amit nem tudunk elrejteni. Ha nem tudjuk megvédeni a bázist és nem vagyunk elérhetőek, akkor a táskában lévő tárgyakat sem tudják elvinni.

Használj csalit

Építs és szétszórva helyezz el üres ládákat. Minden láda nyitásánál, a fosztogató csapat veszít egy lockpick-et. Egy lockpick-hez 4 bőrszalag kell, így a támadónak ha sikerül is betörnie, nagy árat fizet és nem is biztos, hogy a tőlünk szerzett cuccokkal visszahozza azt.

Sanctum of Odin

A térképen fellelhető egy Sanctum of Odin nevő hely. Ha a helyet kipucoltuk, az ott található ládákat használhatjuk külső tárolóként. Figyelem! Nem hagyhatod itt a dolgaid, mert 48 óránként visszaáll, amikor új szomszédokat kapsz, így minden ott tárolt tárgyad elveszik. Abban az órában amikor rabolnak, kifejezetten jó rejtekhely és a legjobb idő arra, hogy kifosszuk Odin lenti szentélyét, mert a szomszédok nem értesülnek róla, hogy távol vagyunk.

Massive chest

Legjobb módja a tárolásnak, ha Massive chest-et építünk. Megépítése nem egyszerű, sőt, kifejezetten, viszont jelenleg nincs rá mód, hogy ezeket kinyissuk.

Orb of Protection

A Shop-ban lehetőségünk van Orb of Protecion vásárlására. Nem ajánlott a vásárlása, nagyon drága, napi szinten venni kell. Viszont ha a pénz nem számít, akkor ez is egy megoldás lehet.

Mindezek nagyon sok időt igényelnek napi szinten, igen. Viszont amíg nem tudjátok megvédeni magatokat, nincs megfelelő mennyiségű és erősségű tárgyaitok, addig a fenti tanácsokkal minimalizálhatjátok a veszteségeiteket. Ne feledjétek! A bázison lévő védők minden esetben előnyből indulnak, mindegy milyen szintű eszközökkel vannak felszerelve a támadók, ezt ne felejtsd ha te vagy aki támad.

0

Related Posts

Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.